Új fejezet kezdődhet Európában

Ezen a napon, március 25-én, az uniós vezetők - a brit miniszterelnök, Theresa May kivételével - március 25-én Rómában találkoznak egymással, hogy együtt ünnepeljék meg a Római Szerződések 60. évfordulóját, amelyeket 1957-ben ezen a napon írt alá Olaszország, Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium és Luxemburg. De maga az ülés ezen jelentősen túlmutat.

_95312369_fdf2ca55-1aeb-4069-971d-abe471e93721.jpg

fotó:AFP

A hat alapító tagállam által aláírt Római Szerződések alapították meg a jelenleg ismert Európai Unió elődszervezeteit és nyitottak utat a most ismert közösség kialakulása felé - emlékeztet az Európai Bizottság közleménye. A 28 uniós tagállamból 19-ben közös valutának számító eurót naponta 338,6 millió ember használja. Az Európai Unió a világ legnagyobb kereskedelmi tömbjévé vált, valamint a fejlesztési, illetve humanitárius segélyek legfőbb donora.

Az EU teljes kivitelének értéke körülbelül 5,8 ezer milliárd eurót tesz ki, ami a teljes globális kivitel több mint egyharmada, Kína kivitelének több mint két és félszerese, az Egyesült Államok kivitelének pedig több mint háromszorosa. Az EU 80 ország legfontosabb kereskedelmi partnere.

Mi várható a csúcson?

Szombaton az uniós állam- és kormányfők az Európai Bizottság Európa lehetséges jövőjéről szóló fehér könyvének előterjesztését követően várhatóan elfogadják a Római Nyilatkozatot, amelyben számba veszik az unió eddigi eredményeit és az EU előtt álló kihívásokat, valamint ígéretet tesznek arra, hogy a 27 tagú egységesség jegyében tovább erősítik a kulcsfontosságú szakpolitikai területeket érintő, az uniós polgárok javára szolgáló közös fellépéseket - olvasható a bizottság közleményében.

A Római Nyilatkozat aláírása egy folyamat kezdetét fémjelzi - közölte az Európai Bizottság pénteken. A római csúcstalálkozó után a testület ugyanis több vitaanyagot terjeszt majd elő az Európát érintő kulcsfontosságú kérdésekre vonatkozóan, például a gazdasági és monetáris unió elmélyítése, a globalizáció kiaknázása, Európa védelmének jövője, az uniós pénzügyek jövője.

forrás: napi.hu

 

Címkék: EU, Aktuális, Világ